Sziasztok! :)))
Először is: még nagyon kezdő vagyok a blog írásokban, szóval légyszives hagyjatok nyomot a blog részei kapcsán. Ez a blog a híres One Direction-ről szól. Nem ép hétköznapi élet lesz. Mondhatjuk úgy is, hogy ez egy párhuzamos világ.
A blog teljesen kitalált lesz, a cselekedetek és a "lények" nem valósak. Káromkodásokért és 18+-os részek LEHETNEK benne helyenként. Mindenki SAJÁT felelősségre olvassa.


A nevem Melodie. Melodie Smith. Doncasterben élek. Tipikusan az a lány vagyok aki kedvelt a társasági körökben, de nincs sok igaz barátja. Igazából egy barátom van. Öt éves korunk óta vagyunk a legjobb barátok. Megosztjuk egymással minden titkunk.
Nagyon szoros kapcsolatot ápolunk ami változatlan. Hogy ki ez a bizonyos személy? Nos hát nem más mint Louis Tomlinson. Igen, az a Louis Tomlinson.
Az én életemben már csak ő maradt. Anyukám, a születésem közben meghalt, édesapám pedig autó balesetet szenvedett.
Nem volt más lehetőségem Louisékhoz költöztem.
Az iskolában nagyon jó tanuló voltam, ami miatt a többiek folyton cikiztek. Louis pedig megvédett. Nem egyszer volt már olyan, hogy segítettünk egymásnak szerelem terén is. Mikor Louisre rámászott egy elég idegesítő lány, azt hiszem Charoline, akkor eljátszottuk, hogy én vagyok Louis barátnője.
Louis három évvel idősebb nálam. Ami furcsa mivel eléggé egy agyiszinten mozogtunk. De akkor sem azon a szinten ahhol kellett volna.
Körübelül mint két nagyra nőtt óvodás. Apukám és Anyukám halálán kívűl ez eddig mind szép és jó. Ám rengeteg árnyoldala is volt ezeknek.Az iskolában nem csak a tanulás miatt cikiztek, hanem a külsőm miatt is. Magas vagyok és duci. Elegem volt a "Hé Mel! Milyen a magaslati levegő?" és az ezekhez hasonlító beszólásokkal. Az emberek néha nem fogják fel, hogy a szavaknak súlya van.
Éheztettem magam. Volt, hogy hat napig semmit sem ettem.
Erre azonban Louis rájött. Azon a bizonyos napon elájultam a suli udvaron. Louis elmondása szerint, az összeesésem után egyből rohant velem a kórházba. Miután megvizsgáltak megkérdezték, hogy éheztetem-e magam. Persze Louis erre egyből rávágott egy nemleges választ, ám az orvos leintette, hogy válaszoljak én.
Lehajtottam, a fejem és elmotyogtam egy igen-t. Nem mertem felnézni. Az orvos ezek után még tett fel pár kérdést majd el ment.
Két perc néma csend után összeszedtem a bátorságom és felnéztem. Louis könnytől csillogó kék szemeit fedeztem fel magam előtt. Hihetetlen nagy szorítást éreztem a mellkhasamban. Tudtam, hogy evvel fájdalmat okoztam Neki. Az egyetlen embernek aki számomra fontos. Kezem elkezdett remegni, és szám szólásra nyitottam, ám Loui megölelt.
Egy hét után kiengedtek a kórházból, és minden ment a "normális" kerék vágásban. Ám 2010-ben nehezen, de rávettem Louis-t hogy induljon az x-faktor válogatásán. Gyönyörű hangja van, amit már rengetegszer hallgatam. Minden nap énekelt nekem, és evvel teljesen megnyugtatott. Megkért, hogy lépjek fel vele, amire egyből rávágtam egy nem-et. Nem akartam elrontani az Ő nagy pillanatát.
Mikor eljött a nagy nap nagyon izgultam érte. DE sikerült neki. Egészen a mentorházig eljutott, ahhol hozzátettek még négy fiút. Őket viszont nem engedte nekem megismerni, mert állítása szerint lehet, hogy ember rablók, betörők, drog dillerek stb..
Evvel a négy fiúval eljutott a III. helyig. Nah igen. Ez a rész ahhol egyik szemem sír a másik nevet. Nevet, mivel a III. helyig jutottak, és sír mivel azután Louis egész egyszerűen eltűnt. Nem hallottam róla semmit, még csak búcsút sem vettünk egymástól.
Eltelt kicsivel több mint két év. Így 18 évesen is még mindig órákat tudok sírni a hiánya miatt. Van egy "barátom". Ryan-nek hívják, 20 éves. Ebbe a kapcsolatba nem tudom mi hajszolt bele, és azt sem tudom, hogyan keveredjek ki.
Ryan folyamatosan ver, és rengeteget iszik. Egyszer már be is voltam drogozva, mikor naiv fejjel hittem neki, hogy fájdalom csillapítót ad, egy nagyobb buli részegsége után járó másnaposságra. Viszont akkor megtanultam, hogy soha többé ne fogadjak el tőle semmit. Hogy miért vagyok vele? Jó kérdés.
Talán azért mivel nem szeretnék magányos lenni...